[ó

Wass Albert életpályája

Wass Albert sorsa - születésének helye, ideje és módja - egyben végzete is volt.
A Mez?ség szívében, a Kolozs megyei Válaszúton született 1908 január 8-án, arisztokrata családban.
A Wass család nemesi címét még Szent László királytól nyerte, annak érdeméül, hogy a család egyik ?se, Buzátfia Lób 1081-ben a kun betörés ellen harcoló királyt az általa egy, az orrán nyíllal megsebzett, felb?szült bölénybikától megmentette azáltal, hogy a bikát szarvainál fogva bedobta a czegei tóba. Tettéért orrán nyíllal átl?tt bölényfejes címerrel - amely azóta is a Wass család címerállataként szerepel - és a hatalmas testi erejére utaló Vas névvel jutalmazta Lóbot a király, s a kor szokásai szerint hivatalosan is neki adományozta a tavat, a körüllev? dombokkal együtt. Ezeknek a domboknak az egyikén állt a vasas-szentgotthárdi udvarház, melybe maga az író is beleszületett, s ugyancsak ott terül el az ötszáz hold mez?ségi föld is, melyet m?velni, szeretni tanult, míg az a bizonyos vihar ki nem tépte onnan.
Itt született meg tehát Wass Albert, a Mez?ség gyermeke, a kálvinista vallás jegyében, gróf Wass Endre és a Bánffy család bárói ágából származó Bánffy Ilona gyermekeként. Erdélyi arisztokrata családból származott tehát, amelynek nagy szerep jutott korábban Erdély történetének alakításában. Wass Albert azon erdélyi arisztokrácia képvisel?je volt, mely társadalmi állását sohasem a privilégiumok, hanem a kötelezettségek forrásának tekintette. Hasonlóan a Helikon-alapító báró Kemény Jánoshoz és a közéletnek állandóan áldozó gróf Bánffy Miklóshoz, ? is az erdélyi magyarság önvédelmében és felemelkedésében igyekezett meghatározó szerepet vállalni. Ennek a társadalmi rétegnek volt tehát szülötte úgy, hogy m?veiben is megjelenített módon, igen éles kritikával látta el?dei történelmi felel?sséget. Életének sz?kebb színtere - amely meghatározó benyomással bírt egész életpályája során - a Mez?ség, a magyarság nemzeti tragédiájának egyik történelmi színtere volt. Nem mintha véres csaták f?z?dnének hozzá, inkább lassú sorvadás és pusztulás fémjelzi sorsát. "Egyik ?söm - írja Wass Albert - az 1600-as évek derekán Moldovából hozatott munkaer?t a földek m?velésére, miután a sok háborúság során a Mez?ség magyar jobbágyai kipusztultak. Papot is hozatott velük, templomot is építtetett nekik, s még a Szentírást is lefordíttatta számukra az oláhok nyelvére. Kétszáz esztend?vel kés?bb ezeknek a moldovaiaknak a leszármazottai fölgyújtották a kastélyt, lerombolták a magyar templomot, s hiába billent helyre az id? múltával a világ: a magyar templomot már nem építette föl senki." A Mez?ség el?ször a mind egyre nagyobb számban betelepül? és egyébként is szapora oláhok révén el?ször vegyes lakosságúvá, majd román többség?vé vált. Magyarok már csak szórványban maradtak. Ezt a szomorú folyamatot jeleníti meg többek között Makkai Sándor: "Holttenger" cím? regénye is, de Süt? András: "Anyám könny? álmot ígért" cím? m?vének is ez adja a f? ideológiai mondanivalóját, és err?l a tájról, s a táj fájdalmas pusztulásáról adnak képet Wass Albert regényei is.

A család régi kastélya ma már nem áll, lerombolták az oláhok, helyén konzervgyár éktelenkedik. Nyomtalanul t?nt el tehát egy régi rend és egy régi szellem egyik utolsó jelz?köve, mint ahogyan Wass Albertnek még az emlékezetét is igyekeztek kiirtani. Második otthona, a czegei kastély is áldozatul esett az oláhok rombolási dühének: nyoma sem maradt. Napjainkban Olténiából betelepített oláhok ólszer? házikói hirdetik a "többezeréves dákó-román dics?séget" a magyar földesúr egykori hajléka helyén. Tanulmányait a nagy múltú kolozsvári Farkas utcai Református Kollégiumban kezdte. Kiváló, tiszta magyar kálvinista nevelésben részesült itt és egy egész életre szóló értékrenddel vértezte fel magát. 1926-ban tett sikeres érettségi vizsgát, azután, hogy az el?z? évben a román hatalom által kirendelt felügyel?biztos hathatós közrem?ködése révén az érettségizni kívánó tanulók 86%-a elbukott. Különösen emlékezetes élmény maradt ez Wass Albert számára, melyet több m?vében is megemlített. Ezt követ?en gazdasági tanulmányokat folytatott a Magyaróvári, majd a Debreceni Gazdasági Akadémián, hogy felvértezze magát a föld tudományos igény? m?velésének tudásával, melynek révén lehet?sége lett otthoni birtokán mintagazdaság kiépítésére. Román hadkötelesként "nem váltja meg magát", hogy magyar vidékre kerüljön, hanem Bukarestben tölti le katonai szolgálatát, hogy eleven környezetben szerezzen tapasztalatot az oláh világ sajátosságairól, melyeket a kés?bbiekben nagy hatékonysággal volt képes alkalmazni. Majd Németországban és a Sorbonne-on tanul, majd megszerzett, elismert tudása révén, 1944-ben az újra magyarrá vált kolozsvári egyetem díszdoktorává avatják. Tanulmányai végeztével viszszatért családi birtokára, s gazdálkodni kezdett megalapozott tervek nyomán, minthogy a nyugati egyetemeken erdészeti és kertészeti tanulmányokat is folytatott.

A gazdálkodásról azonban minduntalan az irodalmi pálya ragadta el. Els? irodalmi élménye Selma Lagerlöf: "Gösta Berlings saga" cím? romantikus regénye volt. Wass Albert pályáját versek írásával kezdte, melyeket gyakorta publikált a Pásztort?z, az Ellenzék, majd az Erdélyi Fiatalok cím? folyóiratokban. Ez utóbbi kett?nek kés?bb munkatársa lett. Els? verseskötete 1928-ban "Világtemetés" címmel jelent meg Kolozsvárott. Azonban sem ez, sem a következ? - 1930-ban ugyancsak Kolozsvárott kiadott - "Feny? a hegytet?n" cím? verseskötete nem keltett különösebb irodalmi szenzációt, de sejtetni engedte, hogy létrejöttük sokkal több, mint egy unatkozó fiatal arisztokrata unalom?z? irodalmi próbálkozása. E verseskötetei és az 1932-ben megjelent "A temet? megindul" cím? szavalókórusra írt színm?ve magára irányította az erdélyi helikonisták figyelmét, melynek révén meghívást kapott a gróf Kemény János marosvécsi birtokán megrendezett, vadászattal egybekötött, irodalmi és m?vészeti találkozóra. Wass Albert tagja lett ezáltal a helikoni írók társaságának, akik közül csak a legjelent?sebbek említve: Áprily Lajos, báró Bánffy Miklós, Berde Mária, Dsida Jen?, Gulácsy Irén, gróf Kemény János, Kós Károly, Kuncz Aladár, Molter Károly, Nyír? József, Reményik Sándor, Szabó Dezs?, Tamási Áron.

Gróf Kemény János minden év nyarán meghívta az erdélyi min?ségi írókat politikai, világnézeti felfogásuktól függetlenül a helikoni találkozókra. Az ott résztvev? alkotók által írt Erdélyi Helikon cím? folyóirat Erdély irodalmi életének egyik f? színtere volt. Három gyönyör? napot töltött el itt ezen találkozók alkalmával Wass Albert a hegyek varázslatos környezetében, leginkább Tamási Áron és Molter Károly társaságában. Emlékezetes beszélgetések és írói esetek voltak ezek, a Kós Károly által faragott nagy k?asztal mellett. Meghatározó, életre szóló élménye fakadt ezekb?l, melyek közül egy igen emlékezetes alkalom id?s korára is tisztán megmaradt benne, amelyet egy vele készített interjú alkalmával a következ?képpen mesélt el: "Amit el akarok mondani, az különlegesen szép eset. Minden este valamelyikünknek fel kellett olvasnia valamit munkái közül. Ezen a bizonyos estén - azt hiszem 1933-ban vagy 34-ben lehetett -, Dsida Jen?n volt a sor, és akkor felolvasta a Magyar Zsoltárt, a Psalmus Hungaricust. Tudod, abban az évben bejárta Franciaország legszebb vidékeit, és valahányszor szép vidéket látott, mindig Magyarország és Erdély fájt neki. Ez kijön a versben is. Mikor befejezte, könny volt mindenki szemében. Ekkor felállt Kós Károly - barázdás arcán hullottak a könnycseppek -, odament Dsida Jen?höz, megölelte, és azt mondta neki: "Te taknyos, hogy mersz ilyen szépet írni!" Mindig elérzékenykedek, ha erre gondolok, és a szép napokra, amiket ott eltöltöttünk..."

Meghatározó világnézeti felfogása, a transzszilvanizmus életeszménye is ekkor forrott ki benne a maga teljes rendszerében. Elengedhetetlenül fontos tehát, hogy a transzszilvanizmusról és annak Wass Albert általi felfogásáról néhány gondolat erejéig külön értekezzek. A transzszilvanisták az erdélyi magyarság önálló külön lelkiségét és jellegét tételezték fel, és ennek a külön karakternek a vizsgálata révén igyekeztek meghatározni az "erdélyi lélek fogalmát", amelynek f?bb központi elemei: a történelmi szükségszer?ség révén megvalósult, részint önálló erdélyi történelem, az erdélyi táj mindenre, de legf?képpen a gondolkodásra kiható, és azt formáló igen nagy szerepe, valamint a magatartásformában megnyilvánuló különleges tolerancia elve. A transzszilván ideológiai felfogás az erdélyi kultúrák és népek sorsközösségének gondozását vállalta fel célkit?zésként, melyb?l következ?leg nemcsak a magyar, hanem az erdélyi román és szász nemzetek körében is kívánatos lett volna annak a folyamatnak a megindulása, melynek révén létrejöhetett volna a transzszilvanizmus eszméjének befogadására alkalmas szellemi közeg.

A transzszilvanizmus eszméjét hirdet? erdélyi írók hitvallása Wass Albertben egy életen keresztül megmaradt, s m?veinek állandó eszmei vázát alkotta. Életének utolsó szakaszában is szilárdan kiállt a transzszilvanizmus létjogosultsága mellett. "(A transzszilvanizmus) ma (1996-ban) talán még jobban id?szer?, mert rengeteg hely van ezen a földön, különösen Európában, ahol két-három nemzetiség él együtt. Többnyire kényszer?ségb?l kerültek ebbe a helyzetbe, de mindegyik nemzetiség a maga életét szeretné élni. Svájcban meg lehetett ezt csinálni, tehát bizonyíték van arra, hogy nem képtelenség. Az akadályt csak abban látom, hogy a történelem ballépései kitermelték azt a fajta túlzó nemzetiségi érzést. (Ha a függetlenség) megvalósul, akkor lesz szép, gazdag Erdély. Mert Erdély legnagyobb baja az, hogy gazdag, mindenkinek kell. Kellenek a bányák, a természeti kincsek, szépségek, még az erd? is kell. Csak mi, erdélyiek nem kellünk senkinek, különösen erdélyi magyarok nem." Igen magas, misztikus szintre emeli gondolatvilágában Wass Albert Erdélyt, és az erdélyi szellemiséget. Mert Erdély számára nem csak földrajzi egység. Ebben a szóban nála benne van mindaz, ami igaz, jó és tisztességes. Nem véletlen - tartja -, hogy a vallásszabadság is els?ként Erdély lelkéb?l fakadt. Nem lehetett véletlen, hogy a válságos id?kben a magyar szellemiség utolsó mentsvára volt Erdély, a magyar kultúra menedéke, "ahol viharban is virágzott a lélek". Meglátása szerint erdélyi ember, legyen az magyar, szász vagy román, nem téveszti össze a kultúrát a civilizációval, a valóságot a látszattal, a hazafiságot az elfoglaltsággal, az igazat a hamissal, a jót a rosszal. Úgy érzi, Erdély leveg?jében van valami láthatatlan, megnevezhetetlen transzcendentális er?, mely mintha a földb?l sugározna el?, belen? a fába, a hegyekbe, de legf?képpen az emberi lélekbe és gondolkodásba. Ez az er? az erdélyi lélek, az erdélyi szellem, melynek révén - ha idegen tényez?k nem avatkoznak közbe - Erdély az "emberi lélek virágos kertjévé" válhat.

"Vannak a világon szebb vidékek, magosabb hegyek, gazdagabb vizek, fényesebb városok - írja. - De békésebb esték, szelídebb szell?k, kékebb égbolt, színesebb virágok, békésebb emberek sehol sincsenek Isten szabad ege alatt. De a hangsúly a szabadságon van. Ideje hát, nagyon is ideje, hogy helyrebillenjen a szabadság mérlege Erdély vérrel és könnyel öntözött földje fölött. (...) S ez a vénember bízik abban és szívb?l reméli, hogy Erdély románjai eléggé erdélyiek ahhoz, hogy végre valahára megalkothassanak egy olyan pompás kis országot, melynek minden fiára egyformán süt a nap, s melynek háromnyelv? népe békés egységben élve, mindegyik a maga kultúráján keresztül közelítheti meg Isten országát." Közismert és általánosan elfogadott gondolatok voltak ezek abban a korban. Jászi Oszkár és Bajcsy- Zsilinszky Endre is hasonló önálló keretek között képzelte és tervezte el Erdély jöv?jét, melyet azonban a nagyhatalmak politikai játszadozásai másként alakítottak. 1934-ben jelent meg az Erdélyi Szépmíves Céh gondozásában - melynek 1935-t?l ? maga is tagja lett - "Farkasverem" cím? regénye, melynek révén országosan ismertté vált az irodalmi körök és a nagyközönség számára is. E regényét a szakma akkora elismeréssel fogadta, hogy írójának a kor legnagyobb hazai irodalmi kitüntetését, a Baumgarten-díjat ítélték oda. A díj odaítélésének indoklása szerint e m? "olyan társadalmi kor- és kórrajz, amely Erdély tragédiájának gyökereit tárja fel". Ebben a m?vében a Mez?ségben él? magyar földbirtokosok életével vetett számot. H?sei általában "felesleges" emberek, akik nem találják helyüket az impériumváltás következtében megváltozott világban. Hétköznapjaikat mindösszesen a vadászatok teszik változatossá. A regény igen er?s kritikai éle azon arisztokrácia életmódját veszi célba, amely éli megszokott életformáját és vallja a múltból átörökített eszményeket. Utolsó mentsvárát a természet jelenti, amelyet az élet minden területére behatoló emberi beavatkozás még nem tudott megváltoztatni. Az erd? csendje, a vadak és növények világa igen szuggesztív ábrázolással jelenik meg a m?ben, ezáltal is példázva azt, hogy Wass Albertnek igen kiváló érzéke van a tájleírásokhoz és természeti ábrázolásokhoz. A Baumgarten-díj csak egyike volt azon szakmai és társadalmi elismeréseknek, amelyekben részesült. 1942- ben Klebelsberg-díjat, 1944-ben pedig Zrínyi irodalmi díjat nyert. 1938-ban tagja lett az Erdélyi Helikonnak, 1939-ben az Erdélyi Irodalmi Társaságnak és a Kisfaludy Társaságnak, végül pedig 1944-ben a Magyar Tudományos Akadémia is tagjai sorába választotta.

A Baumgarten-díj következményei kézzelfoghatóak voltak. Míg korábbi m?vei sz?kebb hazájában, Kolozsvárott és Marosvásárhelyen láttak napvilágot, ezek után már a budapesti Révai Kiadó is szinte évenként adta ki egyaránt irodalmi sikereket hozó regényeit. A történelmi sorsforduló, mely Erdély egy részét visszahozta az anyaországhoz, a legváltozatosabb élmények részesévé tette az erdélyi magyarság szinte minden egyes tagját. A "Jönnek!" cím?, 1940-ben megjelent könyve az Észak-Erdély Magyarországhoz való visszatérésének tizennégy napjáról szóló írói beszámoló. Nem riport, és nem is regény, hanem inkább irodalmi eszközökkel, a pontos tárgyilagosság betartása mellett, bölcs önmérséklettel megírt tanúságtétel, kortörténeti dokumentum Erdély nagy napjairól. A "Jönnek!" cím? alkotással témájában párhuzamba állítható a "Jóskáék ünnepelnek" cím?, alig hat oldalas m?ve. Észak-Erdély visszatérésének örömteli pillanataiban az író azoknak a magyaroknak a sorsára irányítja figyelmünket, akik a történelem tragédiája folytán nem kerültek vissza az anyaországhoz. A minden körülmények közötti kitartó állhatatosság és tisztességes helytállás példáját állítja szemünk elé.

Wass Albert mint ifjú író, az Erdélyi Fiatalok mozgalmában keresett társakat, s e mozgalom er?s közéleti érdekl?dése, nemzeti felel?sségtudata ?t is magával ragadta. Meggy?z?désévé vált, hogy az erdélyi arisztokráciának, az erdélyi magyarság oldalán kell elkötelezett szerepet vállalnia. Ezt a meggy?z?dését fejezte ki "Csaba" (1940) cím? m?vében, amelyben a trianoni változások után felnöv? nemzedék tennivalóját jelölte ki. Jól tudta, hogy a kisebbségi sors fokozott készültséget és elszántságot követel, s ezáltal regényh?se is ezzel a megnövelt bátorságtudattal próbálja a magára maradt erdélyi magyarokat kitartásra és önvédelemre buzdítani. Fileki Ferkó gyermekkori Csaba-álmai bár megkoptak, de értelmük változatlan maradt. A Csaba-jelkép nem a harcban megsegít? királyfit, nem a fegyvert, hanem a szilárd helytállás fegyelmét hordozza.

A "titokzatos ?zbak" (1941) cím? novelláskötet tíz rövidebb terjedelm? alkotást tartalmaz. apró emlékképeknek, életének néhány emlékezetes, boldog pillanatának állít emléket az író. Olyan felvillanások szemtanúi lehetünk, melyek igen mély benyomást gyakoroltak az íróra. Személyek, események, érzések, hangulatok tárulkoznak fel, nyílnak meg el?ttünk, melyeknek hatásai hosszú id?n keresztül megmaradtak az író képzeletében, s egyben egyéb más m?veinek is fontos központi elemei lettek. Ezen m?vében természetleírása már teljes m?vészi szépségben bontakozik ki. Tökéletes atmoszféra-teremtését olyan emberek megelevenítésével éri el, akik valódi életükben még mindig a múltban élnek. Ezúttal hitelesen tárulkoznak fel el?ttünk egy let?nt kor emlékképei.

Wass Albert a Mez?ség fia, szerelmese úgy eddigi, mint ezutáni regényeiben is egyaránt a Mez?ség arculatát jeleníti meg, a mez?ségi ember életét, sorsát kutatva. Korábbi m?vei cselekményének idejeként választotta már az 1919-es megszállást és az azután következ? nehéz évek korszakát, valamint a felszabadulás örömteli perceit. "Mire a fák megn?nek" (1942) cím? m?vében, az 1848-49-es szabadságharc leverése utáni id?kben és a kiegyezés idejébe viszik vissza az olvasót. E kor kiválasztása nem egyedüli kezdeményezése Wass Albertnek. Báró Bánffy Miklós: "Erdély története", Makkai Sándor: "Ernyei trilógiá"ja és Berde Mária: "A hajnal emberei" cím? m?vének cselekménye is ebben a korban játszódik. E történelmi regénye nagy történeti példákat, távlatokat keresett a megváltozott erdélyi magyar sors megoldásához. E m?ve mintha számvetés akarna lenni, melynek célja megvizsgálni azokat az utakat, melyek Erdély romlásához vezettek, hogy a baj még egyszer ne következhessen be. A m?ben a Varjassy család története adja a lehet?séget az általuk megformált társadalmi réteg, az arisztokrácia és a szélesebb értelemben vett magyarság történetének megismertetéséhez. Az író valódi okaira és összefüggéseire, a történelmi felel?sség kérdését nem hagyva érintetlenül. Az 1943-ban megjelen?, "A kastély árnyékában" cím? regénye az el?bbi tulajdonképpeni folytatása, amely cselekményében már Wass Albert saját korában játszódik. Az el?z? rész által el?készített tragédia ebben a részben éri el csúcspontját. A vezet? társadalmi réteg vaksága, a hivatalok elzárkózottsága és az idegenek tervszer? aknamunkája meghozta a kiszámítható eredményt: a falu magyar lakossága a teljes kisemmizettség szélére jutott. Visszafordíthatatlan folyamat zajlott le, melynek végs? momentumaként megjelentek az oláh katonaszekerek oszlopai a falu országútján.

E két m?ve megírását követ? elismertsége új lehet?séget bontakoztatott ki számára. A budapesti Nemzeti Színház darabot kért t?le. Ez meg is született, ám az 1944 karácsonyára kit?zött "Tavaszi szél" cím? színm?vének bemutatóját az ostrom elsodorta. Wass Albert 1943-ban került ki a keleti frontra zászlósi rangban, ahonnan 1944 hideg februárjában I. és II. osztályú német Vaskereszttel érkezett haza. Utóbbi kitüntetését akkor kapta, mikor a németek egyik belvízi uszályhajóját egy partizánmerénylett?l megmentette, és egy lefülelt orosz révén az egész partizánbandát felgöngyölítette. Hazakerülése után szül?földjén vette fel harcot a román és az orosz katonák ellen. A szovjet el?renyomulás következtében a hazától, a szül?földt?l való kényszer? elválás utolsó pillanataira a következ?képpen emlékezett vissza az író:

"Az orosz tankok ott dübörögtek már a feleki úton, zúdult a halál Kolozsvárra. (...) Az utcák üresek voltak, halálosan üresek, mint éjfélkor a temet?k. A Mátyás szobor megett ott állt komoran, gyönyör? szépen a Szent Mihály templom, s szemben vele a Bánffy palota, mellette mindjárt az apácák gondozásában lev? Központi Szálló és Étterem elött két szürke apáca térdelt a szennyes járdán imára tett kezekkel, s néztek fel a templom tetején csillogó aranykeresztre némán, mozdulatlanul. Két apró kis megrettent emberi lélek a nagy üres térségben, ágyúszó és tankdübörgés közepette. (...) Abban a pillanatban éreztem, tudtam, hogy az a világ, az én világom, amiben feln?ttem, menthetetlenül összed?lt, elpusztult, befejez?dött." Kolozsvárról távozva egységeivel a Szilágyságon át Szatmárig harcolt, majd a Tisza-vonalnál Fónagy vezérkari ezredes mellett, mint annak segédtisztje igyekezett az orosz el?renyomulás megállításában szerepet vállalni. Harca egészen addig tartott, amíg 1945 húsvétján fiaival együtt Sopronnál el nem hagyta Magyarországot.

Ett?l kezdve, ami életében meghatározó és kitörölhetetlen érték volt - a szül?föld, a táj, a nyelv, az emberek, a hazai leveg?, az otthoni gondok és gondolatok - m?veiben éltek tovább ugyanolyan vagy még határozottabb formában. Minden életviszonya és körülménye egy csapásra megváltozott. Egy dolog azonban mégis állandó maradt. Egyszer?en nem tudott és nem is akart másról írni, mint Erdélyr?l. Minden regénye, novellája, azoknak minden egyes mondata Erdélyr?l szól, Erdélyr?l mesél, Erdéllyel kapcsolatos.

Attól a pillanattól kezdve, hogy elhagyta Magyarország földjét - amelyet sohasem látott viszont többé -, emigráns íróvá vált. Írói munkássága annak a nyugati magyar irodalomnak vált szerves részévé, amely a kommunista diktatúra el?tti magyar irodalom sokszín?ségét reprezentálta. A nyugati magyar irodalom tehát folytonosság. Azonban virtuális folytonosság ez, mivel csak bizonyos körök számára létezett, s addig nem válhatott "valós irodalommá", ameddig a nemzet legszélesebb tömege nem férhetett hozzá. Wass Albert emigrációban született könyveit úgy írta meg, mintha ki sem tette volna a lábát Erdélyb?l. Leírásai részletesek, pontosak, szuggesztívek, nyelvén semmi idegen hatás nem érz?dik. Ugyanazt az ízes mez?ségi beszédformát használja, melyet Erdélyben született alkotásaiban már megszokhattunk t?le. Els? állomása Németország. A bajorországi Blaibach nev? falu fölötti erd?ben kapott állást, és mint okleveles erd?mérnök azt a megbízást kapta, hogy Turn Taxis herceg számára mérjen ki negyvenezer hold erd?t. A bajor erd?ben kezdte el írni a "Funtinelli boszorkány" (1947) cím? trilógiáját. Rövid anekdotája is van ehhez:

"Kimentem az erd?be, egy tönkre letettem az írógépemet, egy másikat odagurítottam, és azon ülve kopogtattam a regényt. Itt találkoztam az els? amerikai katonákkal. Öt amerikai legényb?l álló csoport jött arra, és megláttak engem, ott a fatönkön írni. Odajöttek - én angolul nem tudtam -, kérdezték, hogy ki vagyok, mi vagyok? Nem volt nálam semmiféle papír... erre a legjobb angol tudásom szerint azt mondtam nekik: I'm the Hungarian Shakespeare. Ezen nagyot nevettek, megveregették a vállamat: találkoztak egy bolonddal. Csokoládét, cigarettát adtak és elmentek."

A Funtineli boszorkány cselekménye az Osztrák-Magyar Monarchia hetvenes-nyolcvanas éveiben, a vad iparosítás és vasútépítés korában játszódik Erdélyben. Egy b?vös álom az elveszett honról. Úgy érzékeljük, mintha itt lenne és szemünk el?tt zajlana a történet. Virtuális folytonosság ez, mivel a m?ben megjelen? Erdély már az író korában sem létezett. Ez az utolsó, békés évtizedeit él? - vasútvonalainak terjeszkedéseiben és g?zmalmainak építéseiben Erdélyt is elér? - Monarchia kora. Nem saját élettapasztalata által megélt világot ábrázol tehát. A m? f?szerepl?je Nuca, a tündér-boszorkány, a démonikus n?, mágikus tündéri realizmus megjelenít?je, akiben egyidej?leg van meg a varázslatos jöv? és a végzetszer? halál. Nuca sorsában hordozza végzetét, önkéntelenül is megbosszulva azokat a cselekedeteket, amelyeket a férfiak a n?k ellen valaha is elkövettek. A Funtinelli boszorkány a szül?föld végtelen szeretetének és a marcangoló honvágy monumentális regénye. Tájleírásnál megragadóbbat magyar író szinte még nem alkotott. Meseszövése varázslatos, nyelvezete páratlan, s mindez együttesen a magyar irodalom nagy klasszikusává avatja az írót. A regény - mely az író bevallottan legkedvesebb m?ve - az emigrációban több kiadást is megért, s német fordításban is megjelent.

A bajor erd? után, 1947-ben Hamburgba költözött, ahol els? feleségének családja élt. Egy építkezésen kapott állást, mint éjjeli?r. "Adjátok vissza a hegyeimet!" cím? igen jelent?s alkotása ekkor született, és ott is került kiadásra 1949-ben a Hungária gondozásában. Ez a legtöbb nyelvre lefordított regénye: 1949-ben németül, 1953- ban spanyolul, 1972-ben pedig angolul látott napvilágot. Kés?bb olasz, s?t holland nyelven is megjelent. "Urak, akik a világ dolgait igazítjátok: adjátok vissza a hegyeimet!" E sikolya megrázza az öt világrészre szétszórt magyarságot és a világ olvasóközönségét. Neve, e m?ve és még néhány hasonló lelkiséggel megírt írása miatt, valamint katonai tevékenysége okán felkerült a román hatóságok feketelistájára. Szül?földjén 1945- ben halálos ítéletet hírdettek ki fölötte, s érvényben is tartották halála szomorú pillanatáig.

Talán meglep?, de aki igazán ismeri Wass Albert lelkiségét, az nem csodálkozik azon, hogy sokoldalúsága révén a mese m?fajában is múlhatatlant alkotott. Hányatott németországi évei alatt írta a "Tavak könyve" (1946) és az "Erd?k könyve" (1947) cím? mesésköteteit. "A népmese a népi lelkület megnyilvánulása - írja. - A népmesén keresztül a népi képzelet alkotóereje nyilatkozott meg évszázadokon, évezredeken át, jóval miel?tt följegyzett irodalom létezett volna. A népmesén keresztül a nép álmai, vágyai, öröme és bánata szólalt meg, s képzelet színes szárnyán fölemelkedett a rideg valóság földjér?l egy szebb és igazabb világba." Nem véletlenül nyúlt Wass Albert a mese m?fajához. Tette ezt azért, mivel tudta, hogy a világ valamennyi meséjének van egy közös tulajdonsága, mégpedig az, hogy a jó gy?zelmét hirdeti a gonosz felett. Ezt az elveszett vagy talán teljes valóságában soha nem létezett világot kereste a magyar népmese világában, amely a magyar néplélek mélységének és tisztaságának végtelen forrása.

Wass Albert életm?vének meghatározó része, az Egyesült Államok-beli emigrációjában született.

Elbeszélés- és verseskötetek, regények és dokumentumérték? életrajzi vallomások. És nem is csupán a magyar irodalom legnagyobbjai közé sorolható m?veivel mentette a magyar szót és magyar lelkiséget, hanem hatalmas irodalomszervez? igyekezetével és vagyonával is. ? alapította meg az egykori Erdélyi szépmíves Céh mintájára, 1962-ben az Amerikai Magyar Szépmíves Céhet (American Hungarian Literary Guid), mely szervezet taglétszáma hat-nyolcszáz f? között váltakozott, tagdíja pedig kezdetben tíz, majd húsz dollár volt, melynek ellenében minden el?fizet? évi három könyvet kapott. Így kerültek kiadásra többek között az alábbi m?vek is:

Haraszti E.: Origin of the Rumanis. (1977)
Haraszti E.: Transilvania and the Hungarian-Rumanian Problem. (1979) Szemák J.: Living History of Hungary. (1969)
Wass A.: Dokumented Facts and Figures on Transylvania. (1977) Zathureczky Gy.: Transylvania, Citadel of the West.

E könyvek témájukat tekintve leginkább a románok erdélyi betelepülésével foglalkoztak. Wass Albert saját kiadóvállalatot is alapított. Danubian Press néven, amely nem csak könyveket, hanem az Amerikai Magyar Szépmíves Céh által kiadott angol nyelv? folyóiratokat is megjelentetett. Az Erdély és kérdéskörével foglalkozó Transílvanian Quarterly, majd a magyarság általános problémáit felvállaló Hungarian Quarterly cím? negyedéves folyóiratok hosszú távú kiadását az el?fizet?k alacsony száma lehetetlenítette el. Utolsó kísérlete 1988-ban kezd?dött, a Central European Forum cím? periodika megalapításával. A folyóirat féltucatnyi közép-európai nemzetiség (lengyelek, ruszinok, szlovákok stb.) regionális problémáira igyekezett a figyelmet ráirányítani, azonban ez a kezdeményezése is az érdektelenség és támogatás hiánya miatt szintén meghiúsult.

"Ha minden szabad földön él? és szabad cselekvési képességgel rendelkez? magyar havonta csak egy dollárt áldozott volna a magyar jövend?re, ezt a jövend?t meg lehetett volna menteni." Így fogalmazta meg e témával kapcsolatos elkeseredett véleményét. Tevékenységük azonban mégsem volt hiábavaló. Összesen tizenkilenc magyar és negyvenhárom angol nyelv?, leginkább ismeretterjeszt? témájú könyvet - és a fentebb említett három - folyóiratot adtak ki, melyek tiszteletpéldányait díjtalanul küldték el a jelent?sebb amerikai középiskolai és egyetemi könyvtárak számára.

Ezen tevékenységéért a románok 1979 ?szén hírlapi hajszát indítottak ellene, lejáratására törekedve, majd mint háborús b?nöst Románia hivatalosan kérte kiadatását, melyet az Amerikai Egyesült Államok természetesen elutasított. Saját elmondása és közvetlen környezetének vallomása szerint még a hetvenes években is több merényletet kíséreltek meg ellene a Securitate ügynökei, akiknek a fegyvereib?l származó golyónyomokat Wass Albert még a vele készült, 1996-ban forgatott riportfilm során is meg tudta mutatni. E merénylet két elkövet?jét az amerikai rend?rség el is fogta, de mivel román diplomata-útlevéllel rendelkeztek, elengedte ?ket.

Wass Albert könyv- és folyóirat kiadásának célja az volt, hogy felkeltse az amerikai olvasóközönség és a politikai körök figyelmét Erdély problémája iránt. "Már pedig ahhoz, hogy sikerünk legyen, meg kell ismertetnünk magunkat - vallotta. - A mi nagy bajunk az, hogy nem csak az amerikaiak, de a nyugati világ sem ismer minket, csak a torzított igazságokat. Tehát feladatunk és célkit?zésünk kell legyen, hogy magyar könyveket adjunk ki angol nyelven."

Utolsó társadalmi kísérlete a nevét visel? Gróf Czegei Wass Albert Alapítvány megalapítása volt, amely alapító okiratában a következ?ket tartalmazza:

"A Gróf Czegei Wass Albert Alapítvány pénzalapja segítséget szándékozik nyújtani minden olyan személynek, szervezetnek, amely tevékenységével az összmagyarság kultúráját szolgálja. Az alapítvány célja az, hogy az óhazában, kisebbségben és a világban szétszórattatásban él? magyarságot a szellem erejével összetartsa."

Ezen alapítványa a mai napig igyekszik gondoskodni - az alapító okirat szellemében - a vállalt célkit?zések megvalósításáról.

Wass Albert 1951-ben érkezett Amerikába, ahol el?ször egy ohiói farmon lett tiszttartó és béres egy személyben: szántott, vetett, állatot gondozott hajnaltól kés? estig. Ezt követ?en a Floridai-félszigeten található Orlandótól mintegy nyolcvan kilométerre fekv?, zajtól és nyüzsgést?l mentes amerikai kisvárosba, Astorba költözött. Els? állását Taft szenátor közbenjárására a floridai De Lantban kapta, ahol az ott m?köd? katonai akadémián algebrát kezdett oktatni. Kés?bb a Floridai Állami Egyetemen (University of Florida) tanított német és francia nyelvet, valamint európai irodalmat és történelmet. Lakóhelyéül - mivel végtelen szeretete és vágyódása az erd? után változatlan maradt - a négyszázhuszonötezer holdnyi lakatlan erd?ségben, az Okala Nacional Forest területén található Astor villát választotta, melyben egészen haláláig élt.

Erdélyi író maradt az emigrációban is. Megváltozott környezete nem befolyásolta ebben, s?t inkább fokozta érzéseit. Az az ember, aki egész életét a fenyvesek világában szerette volna eltölteni, egy másik, idegen kontinensre került, ahol délszaki növények környezetében álmodta újra az erdélyi tájat, egy elmerült világot, amely már csak a képzelet világában, az álmokban térhetett vissza számára, amelyeket azonban nagyszer? írói megjelenítési készsége eszközeivel, a maga teljes valószer?ségében volt képes ábrázolni.

Legnagyobb könyvsikerei ekkor születtek. "Ember az országút szélén" (1951) cím? m?ve az érzelmi-, értelmi- , akarati megmaradás és önazonosság megtartásának és megvallásának regénye. A történet kezd?képei azoknak a sorsát vetíti elénk, akik a második világháború utolsó pillanataihoz közeledve menekül?ként kényszerülnek elhagyni Erdély földjét, mentve maguk és családjuk életét a szovjet és a vérengz?, rabló, gyilkoló, fékevesztett Maniu-gárdisták el?l. A regény a pusztulás okait keresi, annak reményében, hogy magyarázatot talál a bekövetkezett tragédiák sorozatára.

Wass Albert általam legnagyobbra tartott m?ve a két kötetes "Kard és kasza". (1974) E m?ve dokumentumérték? helytörténet, családregény és önéletírás egyben, melyet a jövend? nemzedék okulásának szolgálatára írt. A két kötet a helytállás és a h?ség példatára: a felel?sség és a szeretet próbatételén keresztül, a múlt és jelen sodrában. Különleges értéktöbbletet ad a m?nek az, hogy a huszadik század forgataga közepette megsemmisült, elt?nt(etett), az ?si Wass család okmánytárának jelent?s anyagát történeti hitelességgel dolgozta be. Mindezen alapokra és saját élettapasztalatára épülve, a szubjektív cselekménybonyolítással kiegészülve, ezen erdélyi családregény kategóriájában igen jelent?s alkotásnak min?sül, ha még annyira híres világirodalmi családregényekkel vetjük össze is, mint a Buddenbrook-ház, a Thibault-család, vagy a Forsyte-Saga.

Wass Albert "Hagyaték" (1985) cím? írása el?ször önállóan, majd "Örökségünk" cím? válogatott kötetében jelent meg el?ször Ungváron, majd Budapesten. Az "Örökségünk" néhány darabját már korábban tartalmazta a "Titokzatos ?zbak" cím? kötet. E könyv kisebb írásai leginkább gyermekkori életének egy-egy nem mindig nagyszer?, de emlékezetes és maradandó pillanatát ábrázolják. A "Hagyaték" cím? m? egy különös alkotás, amelyben úgy t?nik, hogy megváltozik az író bels?, tudati lényege, amely immár csak Istenhez és az abszolút isteni igazság mércéjéhez igazodik.

Végül utolsó kiemelt darabként hadd szóljak néhány szót a "Halálos köd - Holtember partján" (1978) cím? regényér?l, amely egy, az amerikai olvasó számára íródott b?nügyi regény, krimi. E m?fajt megint szokatlannak találhatjuk Wass Albert mély írói lényéhez viszonyítva, azonban a regény felszíne alatt megbúvó lényegi mondanivaló feloldja ezt a látszat ellentmondást. A történet Amerikában játszódik, egy Astor melletti mocsaras területen. Egy rejtélyes hármas gyilkosság szálait kezdi el kinyomozni az ifjú Frank Seller vad?r, aki nyomozásai során egy Palatkay nev? magyar származású embert?l fontos információkat tud meg a b?ntények hátterére vonatkozólag, amelynek szálai Erdélybe vezetnek. Wass Albert e b?nügyi regény burkolt eszköze révén ragadja meg az alkalmat, hogy feltárja az amerikai olvasó el?tt a magyarság ezer éves történelmének sorsfordító epizódjait, és egyben érzékeltesse Erdély történetének azt a szakaszát, melyben az oláh betelepülés lezajlott. Wass Albert célja az oláhok sokszoros árulásának érzékletes bemutatásával az, hogy érzelmi közösséget alakítson ki az amerikai és magyar nép között azon az alapon, hogy mindkét nemzetet hazafias érzelme, mély erkölcsi tartása és igazságérzete egyazon csoportba sorolja. M?vei közül végül verseir?l néhány szót. Életében három kötetben jelentek meg: "Világtemetés" (1927), "Feny? a hegytet?n" (1928) és "A láthatatlan lobogó" (1969) címmel. Valószín?síthet? azonban, hogy számtalan, eddig nyomtatásban meg nem jelent verse létezik kéziratban. Wass Albertet leginkább prózája tette ismertté és avatott alkotóvá, ám kiforrott - már az emigrációban született - versei méltán vetélkedhetnek Dsida Jen?, Reményik Sándor és Áprily Lajos híres verseivel. Költeményei figyelmeztetnek, emlékeztetnek az emberi és nemzeti küldetés tudatára. Er?t és biztatást sugároznak, hogy felül kell emelkedni minden emberi gazság ellenére a megpróbáltatásokon, hogy az igazi élet birtokába juthassunk. Wass Albert halálhírét többen több id?pontban is terjesztették, amelyekre méltóságteljesen, a legf?bb emberi feladatra való figyelemfelhívással válaszolt: "Azokat pedig, kik jó szívvel és szeretettel emlékeztek meg rólam, jó szívvel és szeretettel köszöntöm magam is. És hadd örvendezzünk együtt annak, hogy kis ideig még együtt lehetünk ezen a búba-facsarodott földön, s munkálkodhatunk népünk jövend?jén, mindegyikünk a maga ?rhelyén."

Aztán egyszerre csak elment. 1998 február 17-én öngyilkos lett. A legnagyobb kortárs magyar író öngyilkosságához - többek véleménye szerint - hozzájárult az a körülmény is, ahogyan Budapest állampolgárságának kérelmére reagált. Wass Albert 1996 június 24-én az alábbi kéréssel fordult a Magyar Köztársaság Belügyminisztériumának Állampolgársági f?osztályához: "Uraim! Nyolcvannégy éves vagyok, magyarnak születtem. Alapítványom célja irodalmi munkásságomat hazámnak bemutatni. Mint magyar állampolgár kívánok hazalátogatni, nem pedig mint román vagy amerikai. (...)

?szinte magyar üdvözlettel:
Wass Albert
1996 június 24-én."


A minisztériumi válasz azonban: "(...) Sajnálattal értesítem arról, hogy magyar állampolgárságát, az 1945. évi fegyverszüneti egyezmény rendelkezései alapján elveszítette, így a magyar állampolgárság fennállását tanúsító bizonyítványt kiállítani nem tudok. (...) Kérem, a fentieket megért?en fogadni szíveskedjék.

dr. Ugróczky Mária
f?osztályvezet?
Budapest, 1997 január 11."


Széchenyi után az egyik legnagyobb magyar állampolgársági kérelmét a magyar állam elutasította. Ekkor már többen megmozdultak Wass Albert érdekében. Tar Sándor tiszteletbeli washingtoni konzul és Csoóri Sándor a Magyarok Világszövetségének elnöke is levélben fordult Kuncze Gábor belügyminiszterhez. Részlet Csoóri Sándor leveléb?l: "Kérjük a Tisztelt Belügyminiszter Urat, hogy Wass Albert magyar állampolgárságának odaítélésénél, méltányossági szempontok figyelembevételével, kedvez? döntést hozzon, és tekintve Wass Albert rossz egészségi állapotát, minél hamarabb értesülhessen a jó hírr?l nagyrabecsült honfitársunk."

E közbenjárások eredményeképpen 1997 június 26-án Baraczka Róbertné helyettes belügyminiszteri államtitkár aláírásával a Belügyminisztérium végre kiállította a Wass Albert magyar állampolgárságát kinyilvánító bizonyítványt, melynek lábjegyzetében azonban "A bizonyítvány a kiállítástól számított egy évig érvényes" megjegyzés volt található! A minisztérium kés?bb ezt is magyarázkodással próbálta tisztázni, nevezetesen, hogy "az egy év csupán a dokumentum és nem az állampolgárság érvényességére vonatkozik." A lelki hadviselés döbbenetes példái ezek: halálhírét kelteni, apróbb szurkapiszkálódásokkal folyton idegesíteni, nevetségessé tenni, álhírekkel újra és újra rossz hírét kelteni, nevét szinte rendszeresen elírni (Vas Albert) stb. Meggy?z?désem szerint mindezek hozzájárultak tragikus döntéséhez, amelyekhez hozzáadódott még a szívrohamtól való irtózatos félelme is. Halálának valódi okát azonban én mégis másban látom. Politikai rendszerek követték egymást, diktátorok, féldiktátorok t?ntek el a történelem süllyeszt?jében Romániában és Magyarországon egyaránt, az államhatalmak hozzá és életm?véhez való viszonyulása azonban változatlan maradt. Az állandó mell?zöttség, sikertelen szervezései és a magány késztette tragikus cselekedetére. Hamvainak kálváriája azonban még nem ért véget. Kívánsága szerint abban a szellemi környezetben kívánt nyugodni, amelynek szellemisége egész életén keresztül áthatotta. Marosvécsén temették tehát el. Az el?zetes egyeztetések ellenére azonban gróf Kemény János leszármazottai kihantolták koporsóját, s a kastély kápolnájában helyezték el ideiglenesen. A méltatlan Kemény utódok cselekedete azon túl, hogy kegyeletsért?, Wass Albert egész irodalmi alkotásának arculcsapása, minthogy attól az embert?l tagadták meg ezáltal a végs? nyugalmat, aki egész hosszú élete során nem akart mást, csak hazajutni.

Fráter Olivér 1998

Nincsenek események a hónapban.

H	K	Sze	Cs	P	Szo	V
						1
2	3	4	5	6	7	8
9	10	11	12	13	14	15
16	17	18	19	20	21	22
23	24	25	26	27	28	29
30	31